|| Harmincegyedik fejezet ||

Audrina szemszöge

Mindannyian felvettük a kabátunkat, majd a kicsi csaj kíséretében az ajtóig mentünk, ahol elváltunk tőle. Scooter semmiféle figyelmeztető nélkül nyitotta ki az ajtót, és úgy tűnt, tiszta a terep.

Ám nem így lett.

Amint kiléptünk, három paparazzi rohant felénk. Az egyik kezében kamera, a másik kezében fényképező volt, a harmadik meg csak úgy létezett. 

- Justin, szia! – szólalt meg az üres kezű. 

- Helló! – mosolygott Justin. Úgy látszik – mivel Kenny nem tett különösebb óvintézkedést – ők nem ártalmasak.

- Justin, milyen volt a fellépés? – próbált a hapsi lépést tartani Kenny őrült tempójával. 

- Elképesztő volt. Csak úgy tombolt az energia. Jó volt. – mosolygott. 

- Szia. – fordult felém a hapek, mire a kamera rám irányult. Jaj, nemááár. Utálom, ha vesznek. 

- Szia. – mosolyogtam rá, majd a kamerába pillantottam, de azonnal el is kaptam a tekintetem. Tiszta ijesztő volt. 

- Te vagy az a lány, aki a boltban volt Justinnal. – döbbent rá hirtelen.

- Igen, ő. – lépett kicsit elém Justin, ezzel olyan védekező pózt felállítva a kamera és közém. 

- Justin, mesélj róla. – kérte a hapsi. 

- Egy régi barátom. – vont vállat Jus. 

- Ne maradjatok le. – szólt közbe Kenny. 

- Nem fogunk. – viccelődött a kamerás, mire Justin és én is felnevettünk. 

- Nem éppen nektek szólt. – vigyorgott a kamerásra Justin. – És nektek sem. – mutatott bele egyenesen a kamerába. 

A következő pillanatban csak azt érzékeltem, hogy kilibbenek az egyensúlyomból, és kissé előreesek.

- Hé, minden oké? – fogott meg Justin, és szépen kinevetett. 

- Orra tanyázik a semmiben? – fordult hátra Kenny, szintén vigyorogva. 

- Oké, le lehet a bambaságomról szállni. – gúnyolódtam.

 - Nem vagy bamba. Csak nézz a lábad elé. – mosolygott rám Justin, és elengedte a derekam. 

- Csinálhatok rólatok egy közös képet? – jött át a másik oldalunkra a fotós. 

- Ha nemet mondok is csinálsz. – vont vállat Justin. 

- De olyan közelit.

 - Bocs, nem. – rázta meg a fejét. 

Válasz sem jött, csak tovább kattintgatott. Gondolom a 360°-ból körülöttünk 370-et is lefényképezett.

- Hogy hívják? – kérdezte megint a hapsi. 

Erre Scoo hátrafordult, és Justinra nézett. Pár pillanat múlva Justin bólintott, majd szó nélkül ment tovább. Oké, ők tudnak szuggerálva beszélgetni, de mi lenne, ha a hanghullámokat az én fejembe is beengednék? Elég idegesítő ez a néma párbeszéd… 

- Nem mondod el? 

- Nem. – mosolygott, és a földet pásztázta maga előtt. – Gyere. – karolta át a derekam, és maga után húzott, mikor kicsit lemaradtam. 

Aztán hirtelen egy kocsit találtam magam előtt. Örömmel nyugtáztam, hogy ez már a limó, aminek az ajtaját ki is nyitotta a sofőr, szóval már csak be kellett szállni. Először én szálltam be, aztán Justin, végül Scooter és Kenny. A fotós végig kattintgatott, a kamerás meg a kislábujjamtól kezdve a fejem legfelső búbjáig végigvett.

***

- Pillanat jövök. – pattantam fel a kanapéról, és beszaladtam a szobába, majd anélkül, hogy megnéztem volna, hogy ki hív, megnyomtam az elfogad gombot. 

- Igen? – szóltam bele. 

- Szia, kincsem. 

Ettől a hangtól lesokkoltam,megmerevedtem, és egész egyszerűen belém fagyott a szusz. Te jó ég! Ez most komoly? Komolyan elfelejtettem volna őket? Ennyire? 

- Csak nem meglepődtél? – szólt bele dorgálóan, de nem mérgesen. 

- Anya… - kezdtem bele, de összeakadt a nyelvem. Hirtelen végigfutott rajtam egy boldogsághullám, és egy bűntudathullám is. – Istenem, teljesen elfelejtettelek hívni titeket. – csúszott ki a számon.

- Igen, vettük észre. – mondta még mindig ugyanolyan hangnemben. 

- Hogy vagytok? Jól vagytok? Mindenki? – jutottak eszembe a legfontosabb kérdések. 

Ledobtam az időközben rajtam maradt táskám a kanapéra, majd lehasaltam az ágyra. 

- Igen, mi mindannyian jól vagyunk. Veletek miujság? 

- Jaj, anya, rengeteg minden történt. – ámuldoztam nevetve. – El sem tudod hinni, hogy milyen lakosztályban vagyunk. – kezdtem rögtön a „legfontosabbal”. 

- Igen, azt gondolom, hogy számomra hihetetlen. – nevetett fel. 

- Nekem is az volt. De mára már úgy ahogy megszoktam. – mosolyogtam, és a takaró egyik gyűrődésével szórakoztam. 

- Lexszel mizujs? 

- Áá, ne is mondd. Bepasizott… - sóhajtott fel. O-ó. A pasi téma nekem most nem igazán kedvez…

- Ki a szerencsés? – húzogattam a szemöldököm, bár az isten tudja miért. 

- Valami Cole. Ne kérdezd mi a vezetékneve. – nevetett. 

- Stenchilly? – tippeltem.

- Igen, azt hiszem. – értett egyet. – Ha már fiúknál vagyunk, mi van Justinnal? – na ettől féltem. 

Most mit mondjak? Én hülye még el sem mondtam nekik, hogy együtt vagyunk. Olyan szégyen vagyok, komolyan… 

- Múltkor láttalak titeket az újságban. Furcsa volt a lányomat egy magazinban látni. – kacagott, de hangjából kihallottam az aggodalmat.

- Ahaaa… - próbáltam mosolyogni, de nem igazán ment. - Ööö, anya… - kezdtem óvatosan. – El kell mondjak valamit. – nyeltem nagyot, és felültem az ágyon. – Már azóta el kellett volna mondanom, hogy megkezdődött az újév. – vallottam be, és a számat kezdtem rágni idegességemben. 

- Ki vele. – mondta bíztatóan. 

- Nos…Justin a… - dadogtam. Nem akart kijönni a számon az a szó. A gyomrom görcsbe rándult, a torkomban gombóc keletkezett. Vajon mérges lesz, ha elmondom? Vagy örülni fog neki? Még csak tippelni sem tudok, hogy mi lesz a reakciója. – Justin a… - kezdtem újra, de ekkor eszembe jutott valami. Ha azt mondom, hogy Justin a barátom, akkor nem biztos, hogy elsőre leesik neki, magyarázni meg nincs kedvem. – Oké. – vettem mély levegőt.

- Baj van? – hangja aggodalomról árulkodott. 

- Járunk Justinnal. – nyögtem ki gyorsan, és ezután kezemet szorosan a számra tapasztottam. 

- Micsoda? – kiáltott fel. Hangjából nem tudtam kihallani a reakcióját, aminek egyáltalán nem örültem. – Ez komoly? – szinte elképzeltem, ahogy leesik az álla.

- Igen. – bólintottam. 

- Mióta? Pattie tud már róla? 

- Persze. – mosolyogtam. – Újév óta.

- Tessék? – szinte majdnem felsikított. – Újév óta nem voltál képes felhívni, hogy elmondd, jársz a legjobb barátoddal? – azt hiszem a szívbaj kerülgette. Szegény anyám…ezt személyesen jobb elmondani… 

- Sajnálom. Teljesen kiment a fejemből. Nagyon, nagyon sajnálom. – szabadkoztam. 

- Akkor az újságban a cikk és a kép…te jó isten. 

- Olvastad a cikket? – ijedtem meg. 

- Igen. Szóval…te jó isten. Várj. – sóhajtozott, majd valami megnyikordult. Gondolom leült egy székre. 

- Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el eddig. 

- Hát…először is… - gyors levegővételéből ítélve nem éppen volt nyugodt. – Gratulálok. – hangjából boldogságot véltem kihallani, aminek nagyon örültem. – De…hogy történt?

- Tudod, anya, ez egy nagyon hosszú történet. 

- Meséld el. – kért. 

- Rendben. – egyeztem bele boldogan.

Aztán elmeséltem neki egészen az elejéről kezdve. Hogy már barátként is volt valami szikra köztünk, aztán az újévet, amikor megcsókolt, aztán hogy 2 napra rá megkért, hogy legyek a barátnője, és aztán sorba az élményeket. Ryan-t és Nicolt is, és Jasmine-t is elmeséltem, meg hát mindent, ami így hirtelen eszembe jutott. Kifejtettem a lakosztályt, elmeséltem a kettesben történt medencézésünket, és ízelítőt is adtam neki a Justinnal töltött csodálatos estéimről is. Bár Justinnal minden csodálatos, az esték mégis olyan romantikusak.

- Szia, Jenny. – szólalt meg valaki közvetlen a fülem mellől, ezzel egy időben két kar fogta közre a derekam. Annyira megijedtem, hogy a hirtelen vett mély levegő kicsit beszúrt, de pillanatok alatt kiengedett. 

- Justin, mi a francot lopózkodsz mögém? – dorgáltam, és halványan a mellkasára ütöttem.

- Bocsánat. – mosolyodott el, majd kivette a telefont a kezemből, és úgy alakította, hogy félig a hátam mögött üljön, félig mellettem.

- Miujság odahaza? – szólt bele a telefonba. – Á, tényleg? Gratulálok neki. – mosolygott. – Még nem mondta el? – tágult ki a szeme, és rám meredt. Azt hiszem, tudom mi a téma… - Köszönjük szépen. – simította meg az arcom, amibe kissé belepirultam. Nem tudom, hogy történt meg, általában nem szoktam. És úgy látszik neki is feltűnt, mert elmosolyodott. És látszott rajta, hogy rajtam mosolyog. – Szerintem te is tudod, hogy ez megmagyarázhatatlan. A lényeg a jelenlegi érzés. És jelenleg teljes szívemből imádom ezt a kiskirálylányt, aki éppen beleillene egy pirosítóreklámba. – nevetett fel, és magához vont.

- Nem is. – ellenkeztem, és szorosan hozzábújtam. 

- Nem, dehogy. – nevetett. – Mindenesetre fogalmam sincs, hogy tudom őt ennyire szeretni. – mondta, mire felpillantottam rá. 

A mosolytól, ami arcát díszítette, beindult a szívem. És a szemei, amivel engem kémlelt még jobban rátett egy lapáttal. De a fő ok mégis az volt, hogy mennyire meghatódtam. Annyira jólesik, hogy így tud beszélni rólunk anya előtt. Ki meri mondani az érzéseit. 

- Rendben. Köszönjük. Persze, megmondom. Szia, Jenny! Ja, és üdvözlök mindenkit! Főleg a kis dilibogyó Lexet. – vigyorgott. – Neked is. – azzal lerakta. – Puszil, és gratulál. Miért nem mondtad el nekik hamarabb? – dorgált.

- Mondjuk mert elfelejtettem? – nyújtottam rá a nyelvem. 

- Ezt hogy lehet? – kacagott fel. 

- Tudod, akad valaki, aki elfelejteti velem. – próbáltam gúnyosan mondani, de nem igazán jött be, mikor megcsuklott a hangom, és ismét éreztem, hogy pirulok. 

- Kis pirulós kiskirálylányom. De szeretlek én, istenem! – sóhajtott fel, mintha nem érteni a dolgot, majd hajamba puszilt, és egy könnyed mozdulattal az ölébe ültetett. 

- Ez a sóhaj mit takar? – érdeklődtem meg, majd átkaroltam a nyakát, és belefúrtam az arcom puha bőrébe.

- Nem értem. Nem értem, hogy lehet valakit ennyire szeretni. – simogatta a hátam, másik kezével combomon húzgálta a körmeit, ami egyben csikizett, és ki is rázott tőle a hideg. 

- Ha rájössz, akkor szólj, mert én is kíváncsi vagyok a válaszra. Bennem is ez a kérdés lappang. – simítottam tenyerem a mellkasára, és apró szíveket írtam pólójára, amit tekintetemmel követtem.

***

Fürdés után erdei gyümölcs illatot árasztva magamból feküdtem be az ágyra, amit már Justin melegített egy jó ideje.

- Ez a legjobb része a napnak. – nyitotta ki szemeit, amit rögtön rám szegezett egy mosoly kíséretében. 

- Úgy gondolod? – feküdtem le a párnámra, és magamra húztam a takarót. 

- Csak ketten vagyunk. És nincs rohanás. Ahh… - ámuldozott, majd mosolyogva mellém csúszott. 

- Ritka pillanatok egyike. – helyeseltem, majd adtam az arcára egy puszit, és megint felálltam. 

- Itt hagysz? – hallottam kétségbeesett hangját mögülem, mire megfordultam. 

- Mindjárt jövök. – mosolyogtam rá, és a polc felé vettem az irányt. Elvettem róla a testápolómat, majd visszamentem az ágyhoz. 

- Megjötteeeeem. – húztam el a végét, miközben leültem, a támlának dőltem, kinyújtottam a lábam, és a bokámnál összekulcsoltam.

- Túlságosan lassú voltál. – karolta át a derekam, és a hasamra fektette a fejét.

- Ne tudd meg milyen az, ha én lassú vagyok. – mosolyogtam rá, majd lehajoltam, jelezve, hogy kicsit jöjjön fentebb, amit meg is tett, én pedig egy rövid puszit adtam ajkaira. Elölről beletúrtam hajába, és feltüsiztem. Teljesen máshogy nézett ki így.

- Lehettél volna akkor is lassú, amikor a negyed órás játékunk volt. – morcogott. 

- Sajnáltad azt a csókot tőlem? – mosolyogtam rá, majd nyomtam a tenyerembe a szintén erdei gyümölcsös testápolómból, majd leraktam az éjjeliszekrényre. 

- Olyan butus vagy. – simogatta meg az arcom. 

- Egy pillanatra kicsusszanhatok alólad, szivikém? – kezdtem el mozgolódni, de erősen megragadta a derekam.

- Nem. – rázta meg a fejét mosolyogva, és kényelembe helyezte magát. 

- De be kell kennem a lábam. – próbálkoztam újra. 

- Majd én. – csillant fel hirtelen a szeme, és felült.

- Nem. – ráztam meg én is ugyanúgy a fejem. 

- Dehogynem, szivikém. – mosolygott, majd a testápolómért nyúlt. - Erdei gyümis ez is? – akadt meg a szeme a címkén. 

- Igen. Hogy nézne ki, hogy a tusfürdő dinnye, a testápoló meg szeder? – nevettem. 

- Nekem mindegy, csak a te illatod legyen. – mosolygott rám, majd nyomott a kezébe.

- Én kenem be. Kend magad. – nyújtottam rá a nyelvem, majd felhúztam a lábam, és kenni kezdtem. Szemem sarkából láttam, hogy összegörnyed, és kezét hanyagul ölébe vágja. Felpillantottam rá, így szembetaláltam magam lebiggyesztett ajkával, és szomorúan csillogó szemével.

- Ajj, istenem. – nyöszörögtem. – Miért vagy ilyen…ilyen…ajj. – nyújtottam felé a lábam, mire elvigyorodott.

- Ilyen? – vigyorgott, és elkezdte kenni a lábam. A bokámtól haladt felfelé, és először csak a térdemig kente.

Aztán ismét nyomott a kezébe, és folytatta a térdemtől. Egy darabig még oké volt, de mikor a belső combomra tért, és úgy haladt tovább, ráadásul csigalassú tempóval, a lélegzetvételem automatikusan megemelkedett.

Mikor elért egy bizonyos pontig, éppen azon voltam, hogy megállítom, mikor megállt a keze. Felnéztem rá, és arca jóval közelebb volt az enyémhez, mint vártam. Csupán centikre. Azt várná az ember, hogy majd hátrahőkölök, de épp ellenkezőleg. Kapva az alkalmon még közelebb hajoltam, ő pedig nem pazarolta az időt, megcsókolt. Ma ez a harmadik csókunk. Elképesztő, hogy bírtam idáig. Jólesően rázott ki a hideg, mikor ajkai együtt mozogtak az enyémekkel. Tiszta kezemmel hajába túrtam, mire ő közelebb csúszott. Elmosolyodtam, ő pedig úgy döntött, továbblép egy szintet. Nyelvét átfúrta ajkaim közt, mire akaratlanul is felsóhajtottam. Hajába markoltam, így húztam közelebb magamhoz. Bal kezem nyakára csúsztattam, de elfelejtettem, hogy a krém van benne, így szépen végigkentem a nyakát. Kicsit hátrahúzódott, én pedig mozdultam vele, és ledöntöttem őt a hátára. Ekkor elég érdekes póz alakult ki, ugyanis keze még mindig a belső combomon volt, én pedig rajta feküdtem.

- Justin… - váltam el, és szemébe néztem. 

- Te vagy a hibás. – mosolyodott el kajánul. 

- Na szép. – morogtam. Hirtelen átfordított, így én lettem alul. 

- Kend el légyszi ezt a trugyit a nyakamon. – hajolt ajkaimhoz mosolyogva. 

- Ez nem tru… - de nem tudtam befejezni, mert ajkaival elhallgattatott.

Pár pillanat múlva valami csattanást hallottam, és valószínűleg Justin is, mert megállt az ajka. És ez biztos volt, hogy a mi szobánkból jött.

Kérnem sem kellett Justint, magától is elvált.

- Mi volt ez? – néztem rá ijedten.

- Annyi ötletem van, mint neked. – nézett vissza rám, és annak ellenére, hogy szemében ijedtség bujkált, ajkai mosolyra görbültek. 

- Hogy a fenébe tudsz mosolyogni, mikor valaki van a szobában? – csóváltam a fejem, majd eltoltam magamtól, és felültem. 

- Mert… - kezdett volna bele, de ekkor újra hallottunk egy kisebb csattanást. Egyből rá kaptam a tekintetem. – Megnézem. – tátogta, majd óvatosan felállt az ágyról, és a hang irányába indult.

Lélegzetvisszafojtva figyeltem a lépéseit, és észre sem vettem, hogy a körmöm rágom. Gyorsan elvettem a számtól, és a két combom közé dugtam. Justin egyre csak haladt a hang felé, és érdekes módon a kanapéhoz jutott. Óvatosan mögé hajolt, nekem pedig a szívem folyamatosan gyorsult.

- Wáááá! – ugrott elő hirtelen Ryan a kanapé mögül, mire Justin és én is hátrahőköltünk. Justint megértettem, magamat viszont nem. A szoba másik végében ültem, és még így is halálra ijedtem. 

- Úristen, Ryan, magadnál vagy? – kapkodta a levegőt Justin. 

- Az a pofa. – röhögött Ryan, és mutató ujjával Justin arcára mutatott 

- Te nem vagy normális. – kaptam fel egy párnát, és erővel hozzá vágtam, de el sem repült odáig. 

- Gyenge vagy, Primadonna. – vigyorgott rám. 

- Gyenge? – húztam fel a szemöldököm, majd kioldottam a törökülést, és felálltam az ágyról. Ryannek rögtön eltűnt a vigyor a képéről. – Szóval gyenge. – indultam el felé. 

- Ahhhhhha. – húzta el a szót, és a h betűknél Justin mögé lopózott. 

- Ennyire beszari vagy, apafej? – mosolyodtam el, mikor Ryan nem látott, majd mikor kikukkantott Justin mögül, ismét letöröltem a mosolyt az arcomról. Justin csak vigyorogva nézte ténykedésem. 

- Én nem vagyok beszari. De tőled félni kell. – csuklott el a hangja.

- Jól is teszed, ha félsz. Főleg most. – magamban elvigyorodtam, és megtettem a maradék pár lépést a két fiúig. – Ryan, gyere egy picit. – néztem farkasszemet a Justin vállába temetkezett fiúval, és a tervemet csinosítgattam. Most duplán visszakapja az ijesztgetést, és a gyenge jelzőt is.

- Haver, a vállamat hagyd meg. – nevetett Justin, és próbált kibújni Ryan szorításából. 

- Beszari. – emlékeztettem őt újra, és incselkedve húztam fel a szemöldököm. 

- Jó éjt. – csúszott ki Justin mögül, és az ajtó felé rohant. 

- Beszari. – kiáltottam utána, majd vállat vonva Justinra néztem. Amint tekintetem találkozott az övével, akaratlanul is elmosolyodtam. 

- Mindig a legjobbkor zavarnak be. – lépett elém mosolyogva és átkarolta a derekam.

Válasz helyett átfontam nyakát, és ajkaimat az övéire tapasztottam. Pár pillanatba telt, mire reagált, majd visszacsókolt.

Hosszú, szenvedélyes csókot sikerült kialakítanunk, s végül az ágyon kötöttünk ki. Lefektetett, majd felém mászott, s ekkor újra átlépett a következő szintre. Nyelve átfurakodott az enyémhez, és vad keringőre hívta. Nyelvemmel végigsimítottam tökéletes fogainak ívét, majd egyszerűen csak hagytam, hogy történjenek maguktól a dolgok.

A szívem hevesen vert, sokkal hevesebben, mint általában. A pillangók a gyomromban kétszer többen voltak most, és kétszer erősebben csapkodtak. A jóleső bizsergés most többször is végigfutott rajtam. És nem tudtam mire vélni ezeket a dolgokat. Eddig is éreztem őket, de most erősebben. Sokkal erősebben.