|| Tizenhetedik fejezet ||

Oké, nem fogok magyarázkodni, hogy miért nem hoztam rész, egyszerűen nem volt időm, sokat kell tanulnom.. és láttam, hogy csak 4 komi érkezett, az is elvette a kedvem a rész feltevéséről.. :) na mindegy. Jó olvasást. 

- Ugye tudod, hogy legalább 11 millió ember lesz rám dühös, ha megbetegszel? 
- Drin, nyugi már. – nevetett halkan, és végigsimított arcomon. 
- Istenem, de édesek vagytok. – olvadozott Willow. 
- Tudjuk. – mondta Justin, és biztosra vettem, hogy vigyorog. 
- Egós. – csaptam óvatosan a mellkasára, mire felnyögött, de tudtam, hogy nem fáj neki.

Aztán folytattuk a játékot, de szerencsére többször már nem fordult felém a flakon.

- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyok. – rugóztattam magam az ágyon, miközben megállíthatatlanul vigyorogtam. 
- Megcsípjelek? – vigyorgott Justin, és egy pillanatra felpillantott a laptop mögül, majd tekintetét visszaszegezte a képernyőre. 
- Min ügyködsz annyira? – csúsztam mellé az ágyon, és én is nekidőltem a támlának. 
- Csak twitter… 
- Lassan el kéne mondani Pattie-nek, hogy a drágalátos fia, és a drágalátos fiának a legjobb barátnője egymásba szeretett, nem gondolod? 
- De. – adott rövid választ, és nagyban gépelt valamit. 
- Justin. – böktem meg, de nem reagált. – És mikor szándékozod elmondani? 
- Majd. – válaszolt ugyanúgy. Teljesen bele volt merülve a „munkájába”. 
- Justin. – szóltam rá ezúttal, és lendületből lezártam a laptopot. 
- Hé! – nézett rám, majd visszahajtotta.
- Ennyire ne tisztelj meg a figyelmeddel. – álltam fel sértődötten, és az ajtó felé indultam. Lassan mentem, hátha megállít, de jelét sem adta, hogy különösen érdekelném. Igazán kedves… 

Kimentem az óriási szobából, és leültem a szobával szembeni óriási lépcső legfelső fokára. A hideg márvány kissé kellemetlen volt, de jobbat nem tudtam. Aztán gondolkodni kezdtem… 

Eszembe jutott az elmúlt 2 nap. 2 napja vagyunk együtt Justinnal. 3 napja volt elseje, másodikán pedig megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője. Ma negyedike van, tehát még lesz 3 szabad napunk, aztán megkezdődik a paparazzik elől bujkálás….gondolom én.

Gondolatomat aznapra tereltem. Szavai mélyen éltek bennem.

- Szeretnék kérdezni…valamit. – mondta hirtelen. – Amire még nem volt lehetőségem. – nyelt nagyot. 
- Mi lenne az? – néztem rá érdeklődve. 
- Drin, én… - ráncolta a homlokát. – Szeretlek. – mondta mosolyogva. 
- Én is szeretlek. – suttogtam, és kezeimet nyakára simítottam. 
- És… így 16 év ismeretség után…- nyelt nagyot mosolyogva, majd mélyen belenézett szemeimbe. – Audrina, lennél a barátnőm? – suttogta.

Hirtelen nagyot dobbant a szívem. Nagyon furcsa, de egyben elképesztő érzés volt hallani azt az egy mondatot attól a személynek a szájából, akit egykor barátomként szerettem, most pedig már szerelemmel szeretek. De ebben a pillanatban éppen erre volt szükségem. Hogy végre ne kelljen tovább tettetni, hogy mit is érzek valójában, hanem hagy érezzem azt, amit érezni akarok.

- Igen. – bólogattam mosolyogva.

Elmosolyodott, és kezét arcomra simította. Tudtam mi fog jönni, amitől lábam már előre megremegett. Alulról hajamba túrt, és közelebb vont magához, majd lágyan megérintette ajkaim. Olyan óvatosan, olyan édesen, és olyan elképesztően csókolt meg, hogy a testem minden porcikája beleremegett, szívem pedig heves dobogásba kezdett. Annyira fantasztikus érzés volt…teljesen belebizseregtem.

Ujjam hegyével akaratlanul is végigsimítottam ajkamon. Szinte még mindig éreztem a csókunkat. Nem is lehet elfelejteni. Csodálatos pillanat volt. Egészen elképedtem, hogy ennyire ért a romantikához. 

Gondolatmenetemet egy meleg érintés zavarta meg a nyakamon, majd két oldalamon két láb jelent meg, derekamat pedig két kéz fogta közre. 

- Sajnálom. – motyogta nyakamba, és egy újabb puszit adott rá. Fejemet hátrahajtottam vállára, és derekamon lévő kezére simítottam kezeimet. 
- Nem mondom, hogy nem esett rosszul, de felejtsük el. – suttogtam. 
- Hülye voltam. Nagyon sajnálom, picim. – hajolt ajkaimhoz, és egy lágy puszit lehelt rájuk. – Mondjuk el, oké? – ragadta meg a kezem, majd felállt, és engem is felhúzott. 

Bólintottam, és a konyha felé indultunk, ahol Pattie sütkérezett. Nagyon finom illatok lengték körbe a konyhát. Pattie nem volt egyedül, mivel Nora, a szobalány is segített neki a főzésben. 

- Sziasztok. – köszönt Pattie mosolyogva, mikor meglátott minket, majd tekintetét visszavezette a csirkére, de azon nyomban vissza is nézett ránk. Pontosabban az összefonódó kezünkre. – Ez mi? – húzta fel a szemöldökét, és kezünkre mutatott. Összenéztünk Justinnal, mire Pattie vette az adást, és levette a kötényét. – Nora, tartanád a frontot?
- Persze. – mosolygott kedvesen a 20-as éveiben járó fiatal, szép szobalány. Pattie elindult a nappali felé, mi pedig követtük. Leült az egyik kanapéra, lassacskán pedig mi is helyet foglaltunk. 
- Gondolok valamire…de ugye nem az? – nézett ránk riadtan. 
- Anya, mi… - kezdett bele Justin, de torkán akadt a szó. Lehajtotta a fejét, és próbálta összeszedni magát. Nem akartam tőle átvenni a szót. Hiszen az ő anyukájának mondjuk éppen el. Mély lélegzetet vett, majd felnézett. 
– Együtt vagyunk. – mondta ki gyorsan, majd kifújta a benntartott levegőjét. Pattie-n pedig érzelmek milliói suhantak át. Elcsíptem például a meglepődést, az aggodalmat, a féltő szeretetet, a fájdalmat (?), és legfőképpen a csodálkozást. 
- De…ti…legjobb barátok…voltatok. – dadogott. Szerencsére múlt időt használt. 
- Igazából Pattie… - kezdtem bele. – Még mindig legjobb barátok vagyunk. Csak most éppen másképp. 
- Felerősödtek az érzelmek. – mosolygott rám Justin, persze Pattienek szánva a mondatot. 
- Te jó ég! – fehéredett el. – Ez így most eléggé gyorsan jött.
- Tudom, hogy furcsa, hiszen 16 éven keresztül legjobb barátok voltunk. De tudod… - mielőtt folytattam volna, átgondoltam, hogy mit akarok mondani, majd belekezdtem. – Míg Stradfordban laktunk, kicsik voltunk. Nem gondoltuk, hogy van olyan, hogy barátságból szerelem. És nem is szerethettünk volna egymásba, hiszen akkoriban még csak két játszótársként gondoltunk egymásra. Viszont mikor Justin visszajött, egyikünk sem gondolta, hogy a másik már ilyen „nagy”. – mosolyogtam. – És talán ha nem telt volna el 4 év egymás nélkül, akkor még mindig barátok lennénk. Így viszont, hogy hirtelen találkoztunk, mindketten úgy gondoltunk egymásra, mint fiú, és lány, és nem pedig mint barát. – jó volt többes számban beszélni. Egyszer már elmondtam ezt a szöveget, akkoriban Justinnak. Magamnak pedig legalább ezerszer, szóval nem volt nehéz elmondani újra, csupáncsak az „én”-t kellett „mi”-re változtatni.
- Szóval szerelem. Jártok. Szeretitek egymást. – tisztázta magában. – Furcsa így először hallani, de idővel belejövök majd. – mosolygott. – Mindenesetre nagyon örülök, hogy együtt vagytok. Főleg, hogy Audryval vagy együtt. – nézett jelentőségteljesen a fiára. – Így legalább attól nem kellesz félnem, hogy csak a pénze kell. Mert tudom, hogy ha van valaki, akkor te vagy az, aki igazán szereti őt, kicsim. – mosolygott rám. 
- Ebben tökéletesen egyet tudok érteni. – mosolyogtam, és Justinnak dőltem.
- Akkor most részleteket. Mióta jártok? – csapott bele a közepébe. 
- 2 napja. – nevetett Justin. 
- Első csók? 
- December 31. és január 1. között. Úgy értem nem 2 napig egyfolytában. – vigyorogtam, mire Pattie felnevetett. – Hanem pontosan, amikor elkezdődött az újév. 
- Az nagyon romantikus lehetett. – mosolygott. 
- Az nem kifejezés. – mosolyodtam el, amikor újra bevillant előttem a kép. 

Újra éreztem az ajkait. Ismét belebizseregtem. Jobban Justinhoz bújtam, így megéreztem illatát, ami ráadásként még remegést is váltott ki belőlem a bizsergés mellé.

- Ó! – motyogta Justin, és mozgolódni kezdett alattam. Nagy nehezen kiszedte a telefonját a zsebéből, és azalatt a pár pillanat alatt, amíg a képernyőre nézett, én is láttam, hogy Usher hívja.
- Szevasz, ember. – szólt bele. Rövid csend. – Tényleg, hogyhogy? – csodálkozott. – De miért? – ráncolta a homlokát. – Meglátom, mit tehetek. – szűrte a fogain keresztül. – Aha….Csá. – dörmögte, majd kinyomta, és szemforgatva hátradőlt a kanapén. 
- Mi történt? – kérdeztük egyszerre Pattie-vel. 
- Jasmine itt óhajtana maradni, amíg kimenőn vagyok… - fújtatott. 
- Hogy érted, hogy itt? – kérdezte Pattie olyan „arragondolszamireén” tekintettel. 
- Itt. Ebbe a házba. – mérgelődött. 
- Jasmine egész jófej. – védtem meg. 
- Csak óvatosan vele. – nézett rám aggodalmasan.
- Mikor jön? – kérdezte Pattie. 
- Fogalmam sincs, de... – harapott ajkába, majd rám sandított. – Mi most eltűnünk. – vigyorodott el, majd felállt, miközben magával húzott engem. 
- Rendben. Én meg megyek sütni. Közben pedig megpróbálom feldolgozni ezt a „ti” témát. – nevetett, majd mi jobbra, ő pedig balra indult. 
- Na. Megvolt ez is. – mosolygott, majd átkarolta a derekam, és magához húzott. Édesen megcsókolt, miközben elindult a lépcső felé, ami annyit tett, hogy nekem hátrálnom kell.
- Justin… - próbáltam elválni, de nem engedett. Ajkát határozottan tapasztotta az enyémre, amit kicsit sem bántam volna, ha közben nem hátra fele kell lépdelnem, örökösen attól félve, hogy megbotlok valamiben. És mivel neki is csukva volt a szeme, ez az eset 100%-osan megtörténhetett volna.

Erősen kapaszkodtam nyakába, hogy ha esek, akkor vele essek. Vagy esetleg ha esnék, akkor fogjon meg. Sarkam beleütközött valamibe, így kicsit kilibbentem az egyensúlyomból, de szerencsére nem estem hátra. Megemeltem a lábam, és felléptem az első lépcsőfokra. Legalább 10 másodpercbe telt, mire elértük a másodikat.

- Justin… - próbáltam meg újra elválni, ezennel hagyta is. – Van még vagy 30 lépcsőfok. – ziháltam. – Menjünk fel, majd folytatjuk. – suttogtam. 
- Oké. – bólintott, és ő is hevesen kapkodott levegő után.

Megragadta a kezem, és fél percbe sem telt, mialatt megtettük az óriási márványlépcső maradék fokait. Meg sem állt, egyből a szobája felé húzott. Belökte az ajtót, és szinte egy pillanat törtrésze alatt nyomott a falnak, de megállítottam, mielőtt megcsókolhatott volna.

- Még lehet fertőző vagyok. Nem kéne a számban mászkálnod, mert el fogod kapni. – suttogtam, és mosolyogva ajkamba haraptam. Még közelebb hajolt, mire ujjamat ajkára tapasztottam. 
- A doki azt mondta tegnap, hogy kutya bajod. És egyébként sem érdekelne. – motyogta, majd ujjamat levette szájáról, és szenvedélyesen megcsókolt.

Igen, beteg voltam. Nem hiába köhögtem annyit a bulin. De alig tartott pár napig, utána már egészségesnek bizonyultam. 

Különösen lassú tempóban csókolt, de elmondhatatlan volt ez is, mint a többi. Mindegy mit csinál, csodálatosan csinálja. Keze nyakamon vándorolt, az enyém pedig a haját markolászta. Meleg tenyere kellemes melegséggel lepte el hideg bőröm. 

Hirtelen csak annyit hallottam, hogy nyitódik az ajtó, és valaki egy meglepődött sóhajt vesz. Eltoltam magamtól Justint, és az ajtó felé néztem, ami nem igazán került nagy erőfeszítésbe, mivel az ajtó mellett álltunk. A „vendég” pedig nem más volt, mint Jasmine.

- Sráááácok! – kiáltotta, és arcán a meglepődöttséget a vigyor váltotta fel. – Úristen! – ugrándozott. – Ti együtt vagytok? – vigyorgott. – Gratulálok! – ölelt át egyszerre mindkettőnket.

- Nyugi, Jasmine. – nevetett Justin kissé kínosan. 
- Köszi. – nevettem én is. Bár azt nem igazán értettem, hogy miért örül ennyire… 
- Anyám, ez csúcs. – engedett el minket. – Meséljetek. 
- Várj már. – állítottam le. – Te hogyhogy itt? – kérdeztem rá, hogy valójában miért is akar itt lenni. 
- Gondoltam eltölthetnék egy kis időt veletek, amíg itthon van Justin. Utána nem sokszor fogom látni. – nevetett. 
– De ha mondjátok, hogy együtt vagytok, akkor nem zavartam volna. 
- Nem zavarsz. – mosolyogtam rá.
- Köszönöm. – mosolygott vissza kedvesen. 
- Anyával találkoztál már? 
- Igen. – bólintott. 
- Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk egy kis pénzköltésre? – vigyorodott el Justin. 
- Úgy érted vásárlás? – húzogatta a szemöldökét Jasmine. 
- Indulhatunk. – vigyorogtam, majd összenéztünk Jasmine-nal, és mindketten rohanni kezdtünk. – Jaj, várj! – álltam meg hirtelen. – Pénz… - nevettem, és megfordultam. Helyesebben belefordultam… valakibe. 
- Felejtsd el! – nézett le rám Justin. – Én leszek a kasszás. – fogta meg a derekam, és húzni kezdett magával.
- Inkább te felejtsd el. Rám te egy fityinget nem fogsz költeni. Én pedig vásárolni akarok. Szóval engedj a pénzemért. – próbáltam kiszabadulni karjai közül, de nem ment.
- Drin. – ragadta meg hirtelen a felkarom, és maga felé fordított. Mélyen a szemembe nézett, és ajkaimhoz hajolt. Egy pillanatra a szívem is megállt, majd heves dobogásba kezdett. – Vásárolni fogsz. Annyit és amennyit csak akarsz. A pénzes részét pedig bízd rám, megértettük egymást? – húzta fel egyik szemöldökét, de szája sarkában ott bujkált a huncut mosoly.

Szeme teljesen elragadott, és még lélegezni is elfelejtettem. Elég hülyén jött ki, hogy csak állok előtte, mint egy agymosott, szóval csak fogtam magam, kiszakadtam karjai közül, és próbáltam megőrizni a maradék méltóságom, így a lépcsőn kecsesen lépdelve haladtam, célul kitűzve a kijáratot. A kecsesség annyira nem jött össze, mert egyszer megbotlottam a saját lábamban, persze ezen jót kuncogott. Mit sem törődve vele a hátsó ajtó felé mentem, ahonnan pár méterre van a garázs. Hallottam, hogy Justin berohan a konyhába, majd nem sokkal később ki is jött.

- Erre, szivi. – szólt utánam, mire megtorpantam. Felhúzott orral hátranéztem. A kijárat felé igyekezett hátrafelé lépdelve, miközben csábosan mosolygott rám. Oké, ezen is beégtem, de mintha mi sem történt volna, feléjük igyekeztem.

Beértem őket, Justin pedig kinyitotta az ajtót. Jasmine kiment, majd én is így tettem. Elmentem előtte, egy pillantást nem vetve rá, de szemem sarkából mégiscsak láttam, hogy mosolyogva nézi ügyetlen színjátékom. A kocsi a ház előkertjében parkolt, Jasmine pedig mellette állt. Az anyósülési oldalhoz ballagtam, és nagy erővel ki akartam nyitni a kocsiajtót, de akaratom ismét nem érvényesült, és csak én láttam kárát, ugyanis lecsúszott a kezem a fogantyúról, a fű pedig csúszott, így csodálatosan dobtam egy hátast…

…Azaz csak dobtam volna. De óriási szerencsémre Justin megfogott, mielőtt leértem volna.

- Huh… - sóhajtottam fel, és Justin segítségével feltápászkodtam. – Kösz. – vágtam oda.
- Ajj, édes, most mi bajod van? – nyöszörgött, és elém állt. – Nehogy már az legyen a baj, hogy fizetek a barátnőm helyett. – mosolygott, és végigsimított arcomon.
- Pedig pontosan az. – tettem karba a kezem.
- És miért, ha szabad tudnom?
- Mert sokat akarok vásárolni. Mert ha egy póló lenne tegyük fel, akkor oké. De 2 póló, 2 nadrág azért már más tészta.
- 2 póló és 2 nadrág? Drin, ugye csak viccelsz? – nevetett fel, mire csak megforgattam a szemem. – Oké, bocs. – hagyta abba rögtön.
- De most fizetsz elsőnek és utolsónak. – figyelmeztettem.
- Ezt nem ígérem. – mosolygott.
- Justiiin. – nyavalyogtam.
- Légyszi, sziviii. – utánozta a hangom.
- Dili. – csaptam a mellkasára, természetesen most sem erőből.
- Na? Megbeszéltük? – mosolygott.
- Tehetek mást? – sóhajtottam megadóan.
- Szeretlek. – suttogta, majd elmosolyodott, és lágyan megcsókolt.

Majd beültünk mindannyian a kocsiba, és elindultunk vásárolni. 3 tini…együtt…vásárolni… Ajaj! Megigazgattam magamon a krémszínű csőnadrágot, a bézs kabátot, a fehér sálat, és a fehér hajpántomat, majd a cipőmhöz hajoltam. Szinte felsikoltottam a látványtól.

- Uramisten, Drin, mi a baj? – fékezett le Justin, mikor éppen kifordult az útra.
- A mamusz van rajtam. – mondtam elképedve, majd egyszerűen csak kipattantam a kocsiból, és a ház felé vettem az irányt. Elfelejtettem átvenni a cipőmet, te jó isten…!

Gyorsan átcseréltem a békás mamuszt a krémszínű bokacsizmámra, majd egy utolsó pillantást vetve a tükörben megigazítottam magam. Gyors léptekben haladtam vissza a kocsihoz, majd amilyen gyorsan ki, ugyanolyan gyorsan be is pattantam.

- Nekem a mamusz is tetszett. – mosolygott rám féloldalasan, miközben levegő után kapkodtam.
- Nem hiszem, hogy beillett volna egy bevásárlóközpont összképébe. – húztam le a szám, mintha bánnám, hogy átcseréltem. – Egyébként… - jutott hirtelen eszembe egy igazán fontos dolog. Justin kérdőn nézett rám, miközben elindította a kocsit. – Mi van, ha paparazzikkal lesz tele az áruház?
- Akkor az lesz, hogy…nem lesz semmi, mert nem lesznek paparazzik. – vigyorgott önelégülten.
- Ebben olyan nagyon biztos vagy? – kérdeztem különösen furán hangsúlyozva, mire kicsit megingott.
- Majd csak túléljük… - vont vállat. Csodálkoztam, hogy miért veszi ennyire félvállról, de ha őt nem zavarja, akkor engem se zavarjon, döntöttem el végül.
- Egyébként ti már akkor is együtt voltatok, mikor Jess megcsókolta Justint? – kérdezett Jasmine egy totál nem ide vágó kérdést, de meglehetősen felzaklatott, amikor visszaemlékeztem, főleg így, hogy már együtt vagyunk.
- Akkor még nem. De pont előtte fél órával csókolt meg. – harapdáltam ajkamat, és lehajtottam a fejem.

 Nem akartam, hogy meglássák rajtam a fájdalmat. Tudom, hogy nem jelentett semmit az a csók, de…na, hát most szerintem meg lehet érteni…mégiscsak egy csókról van szó...

- Sajnálom, picim. – suttogta Justin, és felém eső kezét tenyerembe csúsztatta, majd ráfogott. Rászorítottam kellemesen meleg, puha kezére, ami némiképp segítette a rossz emlékek okozta fájdalom enyhítését. Felpillantottam rá. Engem kémlelt gyönyörű mogyoróbarna szemeivel.
- Nem a te hibád. – motyogtam, és megráztam a fejem.
- Nem jelentett semmit az a csók. Justin vissza sem csókolta. – hajolt előre Jasmine, és a felkaromat simogatta nyugtatásképpen.
- Tudom. – próbáltam mosolyogni.

Majd kínos csend állt be, ami idővel kellemes csenddé váltott, így az út további részét beszélgetés nélkül tettük meg. Jó negyed óra kocsikázás után egy különösen magas épület mellett haladtunk el. Majd amint kiderült, nem elhaladtunk mellette, csak körbekerültük, hogy a bejárat felőli részen parkolhassunk.

Nem akartam megnyikkanni, amíg nem látom belülről. Lehet csak a külseje miatt gondolom azt, hogy ez a bolt multi-milliomosok pénztárcájához van alkalmazkodva…

Mikor ki akartam szállni, hirtelen Justin megragadta a kezem. Felé fordultam, és kíváncsian néztem rá, fél kezemmel a kilincset fogva.

- Tényleg sajnálom azt… - nézett rám fájdalommal teli szemekkel.
- Nem a te hibád volt, Justin. – suttogtam mosolyogva, és arcára simítottam a kezem, mire ajkaimhoz hajolt.
- Én… - vett mély levegőt, pár pillanatig benntartotta, mialatt gondolkodott, majd fejcsóválva kifújta. – Szeretlek. – motyogta, majd egy hosszú puszit adott ajkaimra.
- Én is szeretlek. – mosolyogtam, mikor elvált. Elmosolyodott, hüvelykujjával végigsimított járomcsontomon, majd kiszállt.