|| Huszonkilencedik fejezet ||

- Öhm…bocsi. – kopogtatott valaki az ajtón. A hangjából ítélve Ryan volt az. Justin fájdalmasan felnyögött, és kelletlenül elvált. – Scoo azt mondta, hogy mennetek kell. Chrisnek egy órája van már csak. 
- Oké. – sóhajtott fel, majd felállt, magával húzva engem.

Justin szemszöge:

Felvettünk mindent, amit kellett, Joshua pedig visszajátszotta nekünk. Joshua fogja ezt az albumot vágni. Minden számot. Jófej, és jól dolgozik. Már egy ideje ismerem, de még komolyabban nem keveredtünk össze. Hát most megtörtént.

Folyamatosan csak az járt a fejemben, hogy én vagyok a hibás, amiért ez történt Drinnel. Igen, tudom, előbb-utóbb úgy is bekövetkezett volna, de legalább lettem volna ott vele. Legalább védtem volna meg. De nem, mert nekem stúdióznom kell….Ilyenkor a pokolba kívánom ezt az egész karrier-baromságot. Persze aztán megbánom, hogy ilyet mondok, vagy szimplán csak gondolok…

Eléggé meglepődtem, amikor „hazafelé” menet paparazzik jelentek meg körülöttünk. Ezek meg honnan tudják, hogy én itt vagyok? Bár, ha Drint követték a szállodáig, akkor már érthető. Hiszen akkor a hoteltől idáig is követtek. Mindegy…

A lényeg, hogy megérkeztünk. Tisztára felcsigázódtam, hogy végre újra láthatom a Hercegnőm, így a liftben már a lábammal dobolgattam izgalmamban.

Mosolyogva vártam, hogy kinyíljon a liftajtó, és amint ez megtörtént, meg is pillantottam Őt a kanapén.

Ám a látványtól, ami elég tárult, meghűlt bennem a vér.

Szerelmem a kanapén ült, és ijedt tekintettel nézett vissza rám. Rögtön tudtam, hogy történt valami.

- Mi történt? – siettem mellé. Már éppen többet akartam kérdezni, amikor láttam, hogy a kezében egy újságot szorongat. Ekkor elfogott a gyanú.

- Ez történt. – nyitotta ki a magazint, és azonnal szembetaláltam magam az újságban egy rólam berakott képpel. Ebben még nem találtam semmi különöset, ám mikor megláttam, hogy a másik oldalon egy fotó van berakva rólunk, rögtön tudtam, hogy mi a baj.

Szó nélkül vettem ki a kezéből az újságot, és először tanulmányoztam a képet. Igen, szerencsére csak egy kép volt rólunk, csak az a bibi, hogy pont az a kép, amikor megpuszilom Drint. És ezt nagyon furcsálltam.

Aztán a cikket kezdtem olvasni, ami alá volt írva.

A napokban Justin Bieber New York egyik híres bevásárlóközpontjában, a Vintage Pleasure-ben járt. Egy szemfüles belieber…

Na, erről beszéltem. Tudtam, hogy nem paparazzi.

…lencsevégre kapta a híres tini sztárt, amint két hölgy társaságában egy cipőboltban vásárol. Talán erről rögtön édesanyjára, Pattie Mallette-re gondolhatnánk, és még egy nőre, ám ez korántsem így van. Az egyik lány a szintén híres énekes Jasmine Villegas volt, ám a másik hölgyemény egyenlőre ismeretlen a világ számára. Ennek ellenére úgy látszik, nem sokáig marad ismeretlen, ugyanis Mr. Bieber-rel szoros kapcsolatban lehet, ha a fiú egy cipőbolt kellős közepén is megpuszilja. Talán az ifjú Bieber újdonsült barátnőjét köszönthetjük a celebvilágban, vagy egyszerűen csak egy eddig eltitkolt régi ismerős? Tapasztalatokból megállapítva nem sokáig marad rejtély az egyenlőre valószínűleg sok rajongó érdeklődését felcsigázó titok.

- Oké, nincs benne semmi kavarás. – állapítottam meg megkönnyebbülve.

- Várj, hagy folytassam. – vette ki a kezemből az újságot a mögöttem álló Scooter, aki valószínűleg eddig velem olvasta.

- Jól vagy, manóm? – fordultam Drin felé, és tekintetem azonnal kezére tévedt.

- Persze, semmi vész. – mosolygott, ám mosolya elárulta, hogy még mindig lappang benne egy kis félelem.

- Ne is törődj ezzel. – utaltam az újságra. – Nem írnak semmi durvát, és a képen sem vagy felismerhető. – nyugtattam.

- Aha…ma is azért ismertek fel. – hajtotta le a fejét. Opsz…erre nem gondoltam. – Már mindegy. Túltettem magam rajta. – sóhajtott fel. Óriási megkönnyebbülés volt ezt hallanom.

- Oké, semmi durva. – huppant le mellém Scooter. – Most viszont különösen vigyáznotok kellesz, hogy csak barátokként viselkedjetek. Most már ne azzal foglalkozzatok, hogy minél észrevétlenebbek legyetek, hanem ezzel. Semmi csók, semmi intimebb érintkezés. Csak barátok. – nézett ránk komolyan. – Megdumáltuk? – tette hozzá költőien.

- Megdumáltuk. – mondtuk Drinnel egyszerre.

- Többiek hol vannak? – szólalt meg hirtelen Kenny.

- Ez engem is érdekelne. – helyeseltem.

- Medencéznek. – vont vállat Drin.

- És te miért nem? – csattantam fel dorgálón.

- Nem volt kedvem. – vont vállat újra.

- Helyette itt emészted magad. Jaj, te. – húztam magamhoz, mire átölelte a derekam.

- Ne, ne, ne, légyszi, NE!!! – sikítozott valaki, aztán hirtelen nyitódott a szobaajtónk, és Nicol rohant ki rajta, mögötte Ryan üldözte.

- Gyerekek, fejezzét… - lépett ki anya is, de amint meglátott minket, elmosolyodott. Haja fel volt kötve, vizes testére egy törölköző volt csavarva. – Sziasztok. – zárta be az ajtót, és felénk közeledett. – Egész gyorsak voltatok.

- Chrisnek sietnie kellett. – vontam vállat.

- Figyu. – ült le Nicol Drin mellé. – Arra gondoltunk, hogy egy ilyen elég bonyolult nap után megnézhetnénk egy filmet. – mosolygott. – Így közösen. 

- A fiatalok. – hangsúlyozta Ryan és egy jelentőségteljes pillantást vetett a többiek felé, mire elnevettük magunkat. 

- Benne vagyunk. – bólogattam, meg sem várva, hogy Drin mit gondol az ötletről. Ha nemet mondott volna, úgyis rábeszéltem volna. 

- Én már ki is választottam egy filmet, mikor Ryannel benéztünk a szobába. Extra állatul néz ki. – vigyorgott.

- Mi? – vonta fel a szemöldökét Drin. 

- Öhm…azt hiszem te még nem tudsz róla. – mosolyogtam rá félénken, ahogy akkor szoktam, mikor épen egy bocsánatkérés közepette vagyok.

- Miről? – nézett rám kérdőn. 

- Gyere. – ragadtam meg a kezét, és mosolyogva egy kis ajtó felé húztam. – Ti addig hozzatok popcornt. – szóltam hátra Ryanéknek.

Aztán kitártam előtte az ajtót, majd miután bement, én is megtettem. A koromsötét szobában elég nehéz volt megtalálni a villanykapcsolót, de mikor fény árasztotta el a szobát, gondoltam megtaláltam. Kicsit elbambultam a kapcsolón. Elég érdekesen nézett ki.

Mikor Drin felé fordultam, ő éppen akkor csukta be a száját, és rendezte arcvonásait.

- Mit gondolsz róla? – kérdeztem mosolyogva, de nem nézett rám. 

- Khm… - köszörülte meg a torkát. – Elegáns. – mondta egyszerűen, mintha teljesen természetes dolog lenne egy otthoni mozi. – Jók a bútorai. – bólintott. 

- Drin, nem kell játszanod. – nevettem el magam, és közelebb léptem hozzá. – Tudom, mit gondolsz. – mondtam, mire rám nézett, én pedig bevetettem féloldalas mosolyom. Ahogy láttam, kissé összezavarodottan kapta el rólam a tekintetét.

- Mit kéne gondolnom? Egy sima otthoni mozi. – vonta meg a vállát. 

- Persze. Egy sima otthoni mozi. – ismételtem meg mosolyogva. – Figyelj. – fogtam meg a kezét, de megint nem nézett rám. – Tudom, hogy mit érzel most. Azt érzed, mintha ez nem is a valóság lenne. Mintha most léptél volna be egy mesebeli világba. Én is ezt éreztem az elején. De egy idő után bele fogsz jönni. – simítottam kezem az álla alá, és magam felé fordítottam. - Előttem nem kell megjátszanod magad. – mosolyogtam rá. 

- Nincs ebbe semmi extra. – forgatta meg a szemét, majd kilépett ölelésemből, és a lépcső felé indult. – Ugyan mi lenne például ebben a fotelban extra? Csak egy sima, méregdrága fotel. – tettette tovább, amin elmosolyodtam. Mikor leért a végére, rátámaszkodott a legszélsőre.

- Igaz is. Semmi extra nincs benne. – vontam vállat, és én is a lépcső felé indultam zsebre dugott kézzel. – Csak egy sima fotel, nemde? – vontam fel a szemöldököm, és azon igyekeztem, hogy ne nevessem el magam.

- Persze. És ez a háromszor hármas képernyő is tök átlagos. – mutatott a tévére, miközben lábát keresztbe vetette.

- Háromszor kettes. – pislogtam rá sűrűn.

- Tudod, nekünk is ilyen van otthon. – nyalta végig alsó ajkát. – Ha összerakjuk a négy tévét, ami összesen van, akkor talán megkapjuk ezt a nagyságot. – gondolkodott el.

- Pedig csak egy sima, átlagos tévéképernyő. – rántottam meg a vállam, és egyre jobban közeledtem hozzá.

- Ezek a márvány oszlopok is jók. Biztos nagyon méregdrágák voltak. Ó! – kapott szájához. – Méregdrágát mondtam? Sajnálom. Olcsót akartam. – rakta csípőre szabad kezét, és nyelvével szájában motoszkált. Istenem, olyan édes volt, ahogy eljátszotta ezt az egészet.

- A DVD-k ott vannak. – mutattam az oszlopok közti falra.

- Tényleg? Elég sok lehet. – nézett a falra, majd vissza rám. – Nekem is ennyi van, ha az ennyit úgy értjük, hogy ennek az ötöde. – harapdálta ezúttal szája sarkát.

- És képzeld. – értem mellé. – Az ülések nem felhajthatósak. Így szerencsére nem kell odaadni valakinek a popcornt, hogy fogja meg, amíg te lehajtod az ülést. Praktikus, nem? – ütögettem meg a fotel háttámláját.

- Bevezethetnék a mozikban is. – bólogatott.

- Oké, ennyi elég volt. – nevettem el hirtelen magam. – Majdnem olyan jó színész vagy, mint én. – csillapítottam a nevetést egy kaján mosollyá.
- Miért színészkednék? Csak mert elmondom, hogy New York gondolom egyik legdrágább lakosztályának a mozi termében vagyunk? Ja, vagy azt veszed színészkedésnek, hogy ezen nem lepődtem meg? Bocs, el kell szomorítsalak. – döntötte oldalra a fejét, és gúnyosan nézett rám. – Mondtam, hogy nincs benne semmi extra. Sőt! Ez az egész lakosztály elég átlagos. – flegmázott.
- Meg fogod szokni, nyugodj meg. – mosolyogtam, mit sem törődve undok szónoklatával. Minden egyes betű, amit kiejtett, arról árulkodott, hogy túl sok neki ez az egész. – Csak idő kérdése. – karoltam át a derekát, mire elnézett a távolba. Végre egyszer nem akadékoskodott, ami azt jelentette, hogy ha nem is hangosan, de bevallotta, hogy ez a „nincs benne semmi extra” szöveg egyenlő azzal, hogy „ez maga az álomlakosztály”.
- Van még valami dugi hely? – nézett hirtelen rám, és karba fonta a kezét.
- Nincs. Kifogytam. – húztam fel a vállam egy mosoly kíséretében, majd pár pillanat múlva leengedtem.
- Megjöttüüüüüünk! – lépett be Ryan az ajtón, mögötte rögvest Nicol. – Halljátok, valami extragyors ez a személyzet. Pár perc alatt felhozták a kólát. – emelte fel a kezében lévő 4 üveg üveges Pepsit.
- Fenomenális. – forgattam meg a szemem.
- Választottatok valami filmet, vagy ott álltatok egész idő alatt? – vigyorgott Nicol, miközben a szemöldökét húzogatta.
- Persze, hogy nem. – mosolygott Drin.
- Persze, hogy nem választottatok, vagy persze, hogy nem álltatok ott? – kérdezte, majd mikor mellénk értek Nicol a kezembe nyomott egy tál popcornt,a másikat lerakta a székre, Ryan pedig szétosztotta az üdítőket.
- Mindkettő. – vigyorodott el Drin, majd ajkába harapott és rám sandított. Most ezzel akart valamit, vagy csak úgy csinálta? Kivételesen most nem fogtam az adást. Felhúztam az egyik szemöldököm, mire csak megforgatta a szemét.
- Most mivan? – tátogtam, hogy a többiek ne hallják, akik éppen a DVD-s polcot nyitották ki, így a fal kijött, rajta milliónyi DVD-vel.
- SEMMI. – tátogta nagyon lassan, majd közelebb lépett, megragadta a nem létező nyakkendőm helyett a pólóm, és ajkait játékosan az enyémekre nyomta.

Oké, ezt most nem tudtam mire vélni, de nem volt ellenemre, hogy visszacsókoljak. Éppen a dereka után nyúltam, amikor kuncogva elvált. Ajkába harapott, és kezét pólómról felcsúsztatta a nyakamra. Teljesen kirázott a hideg, és ezzel az egész játékával sikerült eléggé beindítania…

Furcsának találtam hirtelen megváltozott hangulatát, de elvégre örülnöm kell, nemde?! Legalább nem emészti magát tovább.

- Végső állomás 4? – fordult felénk Nicol.
- Nem.
- Igen.

Vágtuk rá egyszer Drinnel. Az enyém egy szimpla igen volt, az övé viszont egy nagyon erős nem.

- Oké, akkor ez lesz. – vigyorodott el.
- Ó, nemááár! – siránkozott mellettem a hirtelen hangulatváltozású nőszemély.
- Miért? Olyan rég láttam már horrort. – ugrándozott Nicol.
- Mióta csíped te a horrort? – vonta fel egyik szemöldökét.
- Jaj, Audry, mindig is szerettem. – forgatta meg a szemét. – És amúgy is…nyugi, ez nem horror. Ez thriller.
- Ez horror, Nicol. – nézett rá komolyan.
- Thriller. – akadékoskodott.
- Szerinted eddig miért nem néztem meg egyik részét sem? Csak tudom, hogy horror vagy thriller. – forgatta meg ezúttal ő a szemét.
- 3-1 ellen az lesz. Sorry. – vigyorgott győztesen, majd Ryan kezébe nyomta a DVD-t, aki berakta. – Egyébként tudom, hogy horror, csak megpróbálkoztam. – vont vállat a szőkeség, majd felvette a tálat a székről, és helyette leült ő.
- Miért nem akarsz horrort? – fordultam Drin felé, miközben a maradék két szék felé húztam, mivel Nicol a 2.-ba ült, így Ryan ül majd az elsőbe. Leültem az utolsóba, Drin pedig a 3.-ba. Felé fordultam, a válaszra várva, de ő csak nézett ki a fejéből.
- Hahó. – legyeztem a szeme előtt, de csak lefogta a kezem, és a hasához szorította. – Az előbb még jobb kedved volt. – húztam el a szám, majd lenéztem a kezemre, és ekkor eszembe jutott egy ötlet. Elmosolyodtam, és csikolni kezdtem.
- Ne, ezt ne. – nevetett fel, mikor még alig értem hozzá.
- Miért nem akarsz horrort? – ismételtem meg a kérdést, és leálltam a csikolással.
- Mert…
- Megy! – ordította el magát Ryan, majd gyorsan az üléshez szaladt. Abban a pillanatban elindult a film, és tisztára olyan volt a hang, a kép, és maga a hatás, mintha nagy moziban lennénk.
- Miért? – hajoltam közelebb hozzá, mire lehajtotta a fejét. – Drin. – noszogattam, majd hasánál lévő kezemet oldalára simítottam.
- Félek. – nézett fel rám, és szemében megláttam a rémületet. Rendes hangnembe mondta, ennek ellenére biztos voltam benne, hogy csak én hallottam. Egyrészt, mert nagyon hangos volt a film, másrészt pedig, mert Nicol és Ryan máris jól elvoltak maguknak.
- Tudod, hogy én itt vagyok. – mosolyogtam rá, mire csillapult szemében a félelem, aminek különösen örültem. Nem éppen annak, hogy a félelme csillapult, hanem annak, hogy ezek szerint biztonságban érzi magát mellettem. És én ezt szeretném. Hogy tudja, én vigyázok rá. Akkor is, ha a valóságtól kell megvédenem, és akkor is, ha egy filmtől.

Válasz helyett csak elmosolyodott, és közelebb csúszott. Jobb kezemet kihúztam kezei közül, helyette a balt csúsztattam tenyerei közé.

***

Be kell valljam, voltak olyan részek, amikor még én is majdnem összepisiltem magam, Drin viszont különösen jól viselte az egész filmet. Természetesen volt, amikor láttam rajta, hogy legszívesebben felvisítana, de ilyenkor csak elfordult, és vállamba rejtette az arcát. Annyira édes volt. 

Mire végeztünk a filmmel már javában sötét volt, így úgy döntöttünk, hogy tartunk egy közösközös medencézést. Most nem csak a fiatalok közösen, hanem mindannyian. Egész jól elvoltunk, baromisokat marháskodtunk. Örültem neki, hogy azért így indul a „visszaállás”, mert elég durva lenne, ha már rögtön betáblázott napokkal kellene kezdenem.

Este 9 fele már mindenki megfürdött, és a nappaliban gyűltünk össze. Scooter felsorolta, hogy holnap hova kell mennem, és korábbi lelkesedésem a visszaállás iránt rögtön szertefoszlott, amikor megtudtam, hogy holnap mennyi program lesz.

Ám mikor a lefekvésre került a sor, nem ezen gondolkodtam. Sokkal inkább azon, hogy milyen támadások érhetik majd Drint, és hogyan védjem meg őt ezektől. Egész jó harci taktikát állítottam fel. Persze azt hiszem, ebből nem lesz semmi, mivel hiába tervezek el előre valamit, a celebvilágban elég nehéz megmondani valamit 100%-osra.

- Nem gond, ha ma kihagyjuk az esti társalgást? – bújt be az ágyba Drin.

- Javasolni is akartam. Most egy kiadós alvásra van szükséged. – néztem rá a tükörből.

- Oké, akkor idetolnád a formás popsikádat, hogy rád tudjak feküdni? Szuper a hajad, de este rajtam kívül úgy sem látja senki. – forgatta meg a szemét.

- Odatolom a popsikámat. – fordultam meg, és mosolyogva lépdeltem felé. – És csak hogy tudd, te nekem a mindent jelented. Szóval ha mindenki látja a hajam, akkor szexin kell kinéznem. – pislogtam rá, és elővettem a féloldalas mosolyom. Ráhuppantam az ágyra, és felemeltem a takaróját. Befeküdtem alá, ő pedig a várt mellkasomra fekvés helyett egy csókkal ajándékozott meg.

Elmosolyodtam, és hajába túrtam, így közelebb húzva magamhoz. De hirtelen eltoltam magamtól.

- Ne ijedj meg. – figyelmeztettem, mielőtt még bármit is reagálhatna. – Csak meg szeretném tudakolni, hogy… - de nem tudtam hogy folytassam. Ha úgy mondanám, ahogy a fejemben összeállt, az irtó ciki lenne. – Semmi. – ráztam meg a fejem, és ajkai után nyúltam, de elhajolt.

- Mondd. – nézett rám nagy szemekkel.

- Holnap visszatérünk rá. – javasoltam, és választ nem várva csókoltam meg. Átfordítottam magunkat, hogy én legyek felül, eközben pedig nyelvemet átpréseltem ajkai közt. Már fél perce csókolózhattunk, amikor hajamba túrt, tenyerét pedig mellkasomra tapasztotta, és eltolt magától.

- Nincs esti társalgás. – mondta ki nehezen a szapora levegővétel miatt.

- Te ezt társalgásnak veszed? – nevettem halkan, és átvágva a pár centit, ami ajkaink közt keletkezett, újra megcsókoltam. Ezennel nem szakított meg, de egy idő után el kellett válnom a levegőhiány miatt.

- Még ma nem is mondtad. – görbítette le a szája szélét, de egy centinél messzebbre nem engedett elhajolni, amivel nem ellenkeztem.

- Micsodát? 

- Szeretlek, Audrina? – vonta fel a szemöldökét. Elmosolyodtam.

- Hidd el, ha tehetném, minden másodpercben ezt mondogatnám. – simogattam járomcsontját. – És sajnálom, hogy nem mondtam. Ma kicsit össze-vissza állt a fejem. – szabadkoztam. – De remélem tudod, hogy… - adtam egy rövid puszit alsó ajkára. – Imádlak, Szerelmem. – motyogtam, majd egy lágy, hosszú puszit hintettem felső ajkára. Éreztem, hogy megremeg az egész teste.

- Hogy tudnám én ezt neked viszonozni, Justin? – suttogta, és hangjából sugárzott a kétségbeesés.

- Csak maradj velem. – kértem, majd újra – és valószínűleg ma utoljára – megcsókoltam.

Reggel valami mozgolódásra ébredtem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de csak nem fejeződött be. Fáradtan nyitottam ki a szemem, és az első, amit megláttam, az a nagy üresség volt. Az első kérdés pedig, ami átvillant az agyamon az volt, hogy hol van Drin?

A hátam mögött folytatódott a mozgás, így megfordultam, és megkönnyebbüléssel töltött el a látvány. Szerelmem ott feküdt, haja rendetlenül takarta el arcát, szemöldökei ráncokba voltak futva. Előbbi megkönnyebbülésem újra aggodalommá változott. Egyrészt, mert lefogadom, hogy valami rosszat álmodott, másrészt, mert észrevettem, hogy én fekszem az ő helyén, ő az enyémen. Fogalmam sincs, hogy cserélhettünk helyet, miközben a takaró még mindig ugyanúgy volt rajtunk.

- Drin. – suttogtam, és végigsimítottam járomcsontján. Arca rögtön kisimult, és hangosan kifújta a levegőjét. Elmosolyodtam, és egy hosszú puszit adtam felső ajkára. Ekkor egy érintést éreztem az alkaromon, mire elváltam. Ujjai erőtlenül kapaszkodtak karomba, ő pedig továbbra is édesen szuszogott. Úgy látszik nincs túl sok kedve felkelni, pedig volt egy olyan sejtésem, hogy Scoo és Kenny nemsokára berohan, és „Felkelni!”-t üvöltözve pótolják a csörgőóra hangját… - Fent vagy, ugye? – mosolyogtam, bár tudom, hogy nem látta.

- Ühüm… - morogta száját ki nem nyitva.

- Számításaim szerint nemsokára Scooter és Kenny be fog majd jönni, mellénk lopóznak, és elordítják magukat. – erre kinyitotta a szemét, de azon nyomban vissza is csukta, és nyöszörögve a párnába fúrta az arcát. – Ennyire álmos vagy? – nevettem halkan, mire csak bólintott egyet. – Pedig ma húzós napunk lesz. – szomorítottam el.

- Pár óra múlva már magamnál leszek. – beszélt a párnába, de hallottam hangján, hogy mosolyog.

- Én nem vagyok álmos. – vontam vállat. – Jut eszembe…te hogy kerülsz az én helyemre, kicsim? – könyököltem fel, és mosolyogva vártam, hogy felnéz-e rám. Igen, így lett, és arcán meglepődöttség ült. Nagyon zavart, hogy nem látom a szemét, így tincseit megigazítva utat engedtem babonázó pillantásához.

- Ezt nem értem. – húzta össze szemöldökét, és megdörzsölte a szemét.

Ekkor hallottam, hogy halkan lenyomódik a kilincs.

- Feküdj le. – suttogtam azonnal, és visszafeküdtem a párnára, hogy tudja, miről beszélek. Ő is így tett. – Tegyél úgy, mintha aludnál. – tettem még hozzá, majd kinyílt az ajtó. Lehunytam a szemem, és füleltem.

Tisztán hallani lehetett Scoo és Kenny párbeszédét. Éppen azt vitatták, hogy ki ordítson kinek a fülébe. Bocs, kispajtás, ez most nem fog összejönni. Miközben mellém lopózott valamelyikük, azon agyaltam, hogy mikor vessem be az ellentámadásom. De mikor erre került a sor, már magától jött az egész.

Éreztem, hogy valamelyikük – ha jól hallottam Scoo – felém hajol, és ekkor hirtelen kitágítottam a szemem, és ráordítottam.