|| Huszonhetedik fejezet ||

Boldog Karácsonyt! :) / 5 komi! /

Egyre jobban kezdett erősödni ez az érzés, majd hirtelen a madarak csicsergését valami kellemetlen sistergés váltotta fel.

Justin ajkait még mindig éreztem, és egyre erősebben, valóságosabban. Lassan a napfényes táj, és a zöld pázsit is eltűnt a szemem elől, helyét felváltotta a nagy feketeség.

Felébredtem.

Időközben Justin ajkai is elhagyták az enyémet, és helyette puha keze kezdte simogatni arccsontom.
Nyűgösen nyitottam ki a szemem, és csalódottan tisztáztam magamban, hogy ez az egész csak egy
álom volt.

- Jó reggelt. – hallottam lágy hangját, ám arcát csak pár pillanattal később fedeztem fel, amikor
kitisztult a kép.
- Jó reggelt. – mosolyogtam, és pislogtam párat.
- Gyere reggelizni. Nem muszáj felöltöznöd, majd utána ráérsz. – mondta, mire megkönnyebbültem.

Amúgy sem szeretek rögtön felkelés után ilyen elképzelhetetlenül megerőltető gyakorlatokat csinálni,
mint a felöltözés, az pedig, hogy tudatosult bennem, hogy a képzeletem ismét becsapott, és csak egy
álom volt az egész, csak még nagyobb ellenszenvet szított bennem.

- Máris. – nyöszörögtem, és átfordultam a másik oldalamra. Hallottam halk kuncogását, amin én sem
bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.

Mozgolódott alattam az ágy, így gondoltam leszállt. Aztán ajtócsapódást is hallottam, amiből
gondoltam, hogy kiment.

Nagy nehezen sikerült kivonszolnom magam az ágyból, és sikeresen indultam el az ajtó felé. A
nappaliban senki, így jobbra vettem az irányt, a konyha felé. Mindannyian az asztalnál ültek, Pattie és
Nicol pedig a tűzhelynél csinálták a reggelit. 

- Sziasztok. – köszöntem mosolyogva, és lehuppantam Justin ölébe, aki kitárt karokkal várt engem.
- Hogy aludtál, Audry? – mosolygott Ryan sunyin.
- Áh, köszi, nagyon jól. Remélem ti is. – borzoltam össze a mellettem, azaz mellettünk ülő srác haját,
aki még szintén pizsamában volt, akárcsak én.
- Persze. Köszi a szobát. Jót választottál. – kacsintott rám.
- Óh, igazán nincs mit. – legyeztem meg magamat a kezemmel, mire mindenki felkuncogott.
- Éééééés…. – húzta el Pattie a szót, miközben felénk fordult. – Jó étvágyat. – tette le az asztal
közepére a serpenyőt, amiben rántotta volt.
- Awwh, anya, király vagy. – vigyorgott Justin.
- Gondoltam még első nap összeüthetnék valamit, majd holnaptól rendelünk kaját, vagy lent eszünk az
étteremben. – vont vállat. – Szedjetek. – bökött állával a rántotta felé.

Mindenki szedett magának, és bár volt egy plusz szék, továbbra is Justin ölében ültem. Így hát Pattie
foglalt helyet rajta, és ő is szedett.

Mindannyian csendben ettünk, de Pattie-nek sikerült megtörnie a csendet, ráadásul elég kellemetlen
témával.

- Kicsim, te ebben aludtál? – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Öhm…igen. – próbáltam nem elpirulni. Reméltem, hogy nem veszik majd észre.
- De este a selyempizsid volt rajtad. Ráadásul ez Justin pólója. – mondta, majd kérdőn Justinra nézett,
aztán rám, vissza Justinra, és így cikázott köztünk a tekintete.
- Öhm…este…leöntötte magát. – rukkolt elő Justin egy hihető hazugsággal.
- Leöntötte? Mivel? – kérdezgetett tovább.
- Szerintem nem leöntötte. – vigyorgott Kenny.
- Francia bugyi, és Justin pólója. Hmm…. – nézett végig rajtam Ryan.
- Nincs stírölés. – vágta tarkón Justin Ryant, de még a feje sem ingott meg Ryannek, olyan kicsit ütött.
- Szóval? – húzta fel Pattie a szemöldökét.
- Oké, oké. – sóhajtott Justin. – Medencéztünk. – vallotta be.
- Van medence? – csapott Ryan a combjára.
- Van, igen. – forgatta meg a szemét. – A szobánkhoz van, szóval ne éld bele magad. – vigyorodott el.
- Ha-ha, de vicces. – nyújtotta rá a nyelvét. 
- Szóval semmi őrültséget nem csináltatok. – mondta Pattie, ami szerintem kérdésnek indult, de végül
kijelentés lett belőle.
- Jaj, anya, ezt még te sem gondolod komolyan. – nyavalygott Justin.
- Úgy érti, hogy nem, és nem is lennénk képesek. – javítottam át egy szebb, udvariasabb verzióra.
- Rendben. – bólintott.

Ezután elfogyasztottuk a reggelit, és aki még nem öltözött fel, az megtette, köztük én is. Nem tudtam,
hogy lesz-e mára program, így semlegesen öltöztem fel. Egy szürke leggings, egy szintén szürke trikó,
és egy fehér félvállas felső. Kikészítettem a fekete bokacsizmát is, hogy ha megyünk valahova, akkor
csak fel kelljen venni.

Aztán a szobában lévő tükörnél raktam fel egy kis sminket, hogy feltuningoljam a kissé laza
összeállításomat egy elegánsabb outfit-é. Kivételesen raktam fel alapozót, de természetesen csak egy
keveset, majd szemhéjtussal, szemceruzával, és szempillaspirállal díszítettem a szemem. Bőrszínű
rúzst tettem fel, ezzel még jobban hangsúlyozva a szemem. Fújtam magamra Justinból – azaz a
Someday-ből – és késznek nyilvánítottam magam. Kicsit messzebb álltam a tükörtől, hogy jobban szemügyre vegyem magam. Egy „nem rossz”-szal nyugtáztam a kinézetemet, majd nagy lendülettel
megfordultam, hogy kifelé vegyem az irányt, ám ekkor kissé nagyon beleütköztem valakibe.

- Au! – kaptam a kezem a fejemhez, és a lábam kilibbent az egyensúlyból, így ha Ryan nem kap
utánam, biztos elesek.
- Nekem is au. – vonta össze a szemöldökét.
- Mi a francért lopózol mögém, ember? – böktem meg a mellkasát.
- Nem gondoltam, hogy éppen fordulni akarsz. – nevetett fel kínjában.
- Miért jöttél? – fejtettem le kezeit a derekamról, és megpróbáltam magamtól megállni a lábamon.
- Justin azt mondta, idézem „Mondd meg Drinnek, hogy nagyon sajnálom, de sietnem kell. Nagyon
szeretem, és majd hívom.” – idézte Justin szavait, mintha könyvből olvasná.
- Miért, hová ment?
- Elmentek felvenni egy új dalt. Vagyis nem készre felvenni, hanem csak az alapját, meg a
piszkozatot. – magyarázta.
- Ó. – ennyi jött ki.
- Nicol pedig azt kérdeni, hogy nem lenne-e kedved elmenni vele vásárolni? – továbbított egy újabb
üzenetet.
- Mi vagy te, postagalamb? – nevettem. – Egyébként igen. Pillanat megyek. – adtam a választ, mire ő
bólintott, és kifelé vette az irányt.

Gyorsan felkaptam egy kistáskát, amit átakasztottam magamon, és belepakoltam a fontos cuccokat.
Telefon, zsepi, pénz, satöbbi.

Felvettem a bokacsizmát, majd egy fehér, hosszú sálat, és egy fekete bőrdzsekit, amit nem cipzáraztam
össze.

Bekaptam egy rágót, és indultam kifelé. A nappaliban felszedtem Nicolt, elkérezkedtünk Pattietől, és
már a liftben is voltunk.

- Az első közös bevásárlásunk az évben. – vigyorgott. – És talán az utolsó. – görbült le hirtelen a szája.
- Miért? – ráncoltam a homlokom.
- Ha híres leszel, akkor nem igazán lesz lehetőségünk csak ketten elmenni valahova. – hajtotta le a
fejét, és kicsit mintha meg lett volna sértve. Ezt nem tudtam mire vélni.

Most erre mit kellene mondanom? Tudom, hogy lesznek gondjaink, de igyekszem nem törődni vele.
Úgy akarom élni az életem, mint egy normális 16 éves. Úgy, mint ezelőtt. Tudom, hogy ez egy ponton
túl már lehetetlen lesz, mert Justint mindenhová kamerák követik, és emiatt engem is, de nem akarom,
hogy ez belerondítson az életembe.

A lift leért, mi pedig kiszálltunk. Szemem sarkából Nicolra pillantottam, és szerencsére már nyomát sem láttam előbbi érzéseinek, helyette egy mosoly terült szét az arcán.

- Mikor idefele jöttünk a közelben láttam egy óriási plázát. Az jó lesz? Vagy 10 percre van innen
gyalog. – nézett rám, mikor átléptük a hotel küszöbét.
- Nekem tökéletes. – bólintottam, és követni kezdtem Nicolt.
Bő 10 perc alatt oda is értünk. Az első utunk egy ruhaboltba vezetett.
- Én egy bőrdzsekit mindenképpen veszek. – jelentette ki Nicol.
- Én rövidnadrágot.
- Van hozzá harisnyád?
- Szerinted miért akarok rövidnadrágot venni? – nevettem.
- Oké, oké. – nevetett velem. 

Először a dzsekikhez mentünk. Baromisok választék volt, így Nicol alig tudott dönteni. Akadt a
kezébe aztán fekete, fehér, bézs, barna és még piros is. A pirosról azonnal lebeszéltem. Förtelmesen
nézett ki.

- Na, milyen? – nézett vissza rám a falon lévő tükörből, és a barna kabátot simítgatta magán.
- Jól néz ki rajtad, de nem tetszik a színe. – állapítottam meg.
- Nekem sem nagyon jön be. – vont vállat, majd levette, és visszarakta a vállfára, azt pedig vissza az
állványra.

Ezután felvette a bézst, és ugyanúgy beállt a tükörbe.

- És ez? – kérdezte.
- Nekem nagyon bejön. Jól áll rajtad. Sokkal jobb, mint a barna.
- Szerintem kövérít. Vagyis…nem tudom, olyan furcsa. – döntötte oldalra a fejét. – Oké, nem. – húzta
le a cipzárt, és azzal a lendülettel meg is fordult, és levette magáról. – Nézzük a feketét.
- Nekem egyébként ez tetszik mind közül. – mondtam, mielőtt még felvette volna.
- Jaja, tényleg jól néz ki. – helyeselt. Gyorsan felvette, és ismét beállt a tükörbe.
- Ah, Nicol! Mintha rád öntötték volna. – léptem mögé, és átkaroltam a vállát. – Nagyon szexi. – vigyorogtam.
- A feketék valahogy mindig bejönnek. – harapott ajkába.
- Vedd fel a fehéret, nézzük meg azt is. – javasoltam. Így tett, és még bele sem nézett a tükörbe, én
máris megállapítottam, hogy nem jó.
- Uhh. – takarta el a szemét, és elfordult a tükörtől. – Borzalmas. – nevetett, és levette.
- Tudtam én, hogy a fekete lesz. – vigyorodtam el győztesen.
- Kis mindentudó. – paskolta meg az arcom nevetve. Visszaakasztgatta a felesleges dzsekiket, a feketét
pedig a karjára rakta. – Rövidnadrág. – emelte fel mutatóujját, és elindult valamerre. Én csak
követtem, bár fogalmam sem volt, hogy jó fele megyünk-e. De végül megpillantottam az állványokra
felsorakoztatott rövidnadrágokat, és elmosolyodtam.
- Válassz. – tárta szét a karját Nicol, és akkor láttam meg, hogy vagy tíz méteres soron keresztül
tartanak a rövidnacik. Ráadásul három sor van belőle.
- Te jó isten. – tátottam el a szám.
- Én már kezdem megszokni. – vigyorgott.
- Hát én valahogy nem. – ráztam a fejem. Aztán erőt vettem magamon, és bevetettem magam a nadrágok közé. 

Jó 10 perc keresgélés után rátaláltam egyre. Kemény egy darab…woow…

Aztán sikerült szerválnom még egyet, ami nagyon tetszett, végül a nagy keresgélésben ráakadtam egy
harmadikra is.

- Ennyi? – kérdezte barátnőm, mikor felsóhajtottam.
- Ennyi. – bólintottam, és a próbafülkék felé vettem az irányt.

Bementem, Nicol pedig kint maradt. Megkaptam a hármas számú táblát, ami azt jelentette, hogy
három ruhadarabot vittem be. Az első üres próbafülkébe bementem, és felvettem az első nacit. Egész
jól állt, nekem tetszett. Kimentem, és megpróbáltam úgy helyezkedni, hogy a sorban állók közt Nicol
meglásson engem, és értékelje a nadrágot. Rövid tanakodás után elmosolyodott, és felmutatta a
hüvelykujját. Bólintottam, és visszamentem a fülkébe. Felvettem a következőt. Ez baromira nem
tetszett, de azért megmutattam Nicolnak. Eljátszotta ugyanazt, mint az előbb, csak a hüvelykujja most
lefele állt. Egyetértően bólogattam, majd visszamentem, és felvettem a harmadikat. Ez nagyon-nagyon
tetszett. Ez a legjobb. Kimentem megmutatni Nicolnak, aki amint meglátott, rögtön leesett az álla, és
kitágult szemekkel meredt rám, amin csak elnevettem magam.

- K***ajó. – tátogta, és mindkét hüvelykujját felmutatta. Elvigyorodtam, majd visszamentem,
levettem a nadrágot, és visszavettem a leggings-t.

A kijárat felé vettem az irányt, és a csajnak odaadtam a táblát, valamint a nadrágot, ami nem tetszett.
Gondolkodtam, hogy az elsőt visszaadjam-e, de végülis az is tetszett, és nem is olyan drága, így
egyszerűbb, ha megveszem, mintha most odaadnám, és meggondolom magam, így meg kéne várni, mire visszaviszik. 

Két rövidnadrággal a kezemben léptem át a kijáratot, ahol már Nicol várt.

- Mindkettőt megveszed? – mosolygott rám.
- Aha. – vontam vállat.
- Kell még neked innen valami? – nézett rám.
- Nem. Fizethetünk. – böktem állammal a pénztár felé. 

Bólintott, majd a kassza felé vettük az irányt. Éppen mi jöttünk sorra, mikor a kasszák felé felszerelt
tévében meghallottam Justin nevét. Én magam sem tudom miért, de a szívem heves dobogásba
kezdett. Nicolra sandítottam, aki a képernyőre szegezte a tekintetét, így én is így tettem.

A napokban lencsevégre kapták Justin Bieber-t egy előkelő boltban vásárolgatni. A Next 2 U énekese
két lány társaságában töltötte szabadidejét. Az egyik lány az énekes Jasmine Villegas volt, a másik lány viszont egy eddig ismeretlen személy.